A régi görögök idejébol ránk maradt egy történet azokról az időkről, amikor a világ még nagyon fiatal volt.
Olümposz istenei megteremtették a földet és az embert, a madarakat, állatokat, a tengeri lényeket, a növényeket, a virágokat, minden élő dolgot. Egyetlen dolog maradt hátra. El kellett rejteni az élet titkát úgy, hogy az ember ne találhassa meg, amíg nem válik elég éretté és tapasztalttá, hogy már birtokába juthasson.
Az istenek csak vitatkoztak, csak vitatkoztak, hová rejtsék az élet titkát. Az egyik ezt mondta: "Rejtsük el a magas hegyekben! Ott sosem fogja megtalálni az ember." Egy másik ezt válaszolta: "Végtelen kíváncsisággal és ambícióval áldottuk meg az embert, és meg fogja mászni a legmagasabb csúcsokat is."
Az egyikük azt javasolta, hogy az élet titkát rejtsék a tengerek mélyére. Egy másik ezt válaszolta: "Az embert végtelen képzelettel áldottuk meg, és azzal a vággyal, hogy felfedezze világát. Előbb vagy utóbb el fog jutni a legnagyobb mélységekbe."
Végül az egyik isten előállt a megoldással: "Rejtsük az élet titkát oda, ahol az ember a legkevésbé fogja keresni! Oda, ahová akkor fog eljutni, amikor már minden más lehetőséget kimerített és kész a titok megismerésére."
"És hol van ez?" - kérdezték az istenek. Mire a válasz: "Az emberi szív legmélyére fogjuk rejteni."
És azt tették.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése