Történetek

Valamikor egy fiúcska házról házra járva kereste meg a tanulásához szükséges pénzt, amikor azt vette észre, hogy már csak 10 centje van, ami alighogy elég vajmi kis élelemre, mert már éhes is volt. Elhatározta, hogy a következő háznál valami ennivalót kér. Ámde, elveszett a bátorsága, amikor egy szép lány nyitott neki ajtót, így étel helyett csak egy pohár vizet kért. A lány látta, hogy éhes a fiú, hozzott hát neki egy pohár tejet. Lassan megitta, majd megkérdezte:
- Mivel tartozom?
- Semmivel, felelt a lány. Anyukám úgy tanított, hogy sose hagyjuk megfizetni azt, amikor kedvesek vagyunk.
- Hát, akkor.. tiszta szívemből köszönöm!
Amikor Howard Kelly elhagyta ezt a házat, nem csak fizikailag érezte magát erősebbnek, hanem a lassan majdnem elvesztett hitében is.
Pár év múltán a lány súlyosan megbetegedett. A helybeli orvosok tehetetlenek voltak, ezért egy nagyvárosba küldték őt, specialistákat hívtak hozzá, hogy azok foglalkozzanak ezzel a ritka betegséggel. 
Konzultációra odahívták doktor Howard Kellyt is, aki amikor meghallotta a város nevét, ahonnan a beteg jött, furcsa fény gyulladt ki a szemében. Azonnal elindult a folyosón, ami a beteg szobájához vezetett. Bement, hogy megnézze őt. Azonnal megismerte. Visszament a konzultációs szobába azzal az eltökélt szándékkal, hogy erejéhez képest  mindent megtesz a beteg életéért. Ettől a naptól különös figyelmet szentelt neki. 
Hosszú idő elteltével megnyerte ezt a harcot.  Doktor Kelly kérte, hogy a kezelésért kiállított számlát terjesszék neki elő jóváhagyásra. Ránézett a számlára, széljegyzetett írt rá, majd beküldte a beteg szobájába. A hölgy félt belenézni. Tudta, hogy a költségeket egész életén át fizetheti, végül mégis csak kinyitotta.. Szeme a számla szélén levő megjegyzésre tévedt. Ezt olvasta: "teljes egészében megfizetve egy pohár tejjel". Aláírás : dr Howard Kelly. Örömkönnyek lepték el az arcát és hálás szívvel imádkozott: 
Köszönöm Neked Istenem!

*****

Az ismert amerikai lelkész, Billy Graham leányával, Anne Grahammel készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben Jane Clayson riporternő megkérdezte őt az utóbbi idők borzalmas eseményeivel kapcsolatban:
- Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyenek történjenek?
Anne nagyon mély, éleslátásra utaló választ adott:
- Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történik, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, a kormányunkból, és távozz az életünkből. És ő, amilyen gentleman, csendben hátrahúzódott.
Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket békén?
O Hare (akit meggyilkoltak, testét nemrég találták meg) panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban,
- és mi azt mondtuk: RENDBEN.
Azután valaki azt mondta, jobb, ha nem olvassuk a Bibliát iskoláinkban. A Bibliát, amely azt mondja:
ne ölj, ne lopj és szeresd felebarátodat,  mint önmagadat.
- és mi azt mondtuk: RENDBEN.
Azután dr. Benjamin Spock azt mondta:
„ne fenekeljük el a gyermekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a kis személyiségük megsérül, és lerombolhatjuk önbecsülésüket” (Spock fia öngyilkos lett).
És mi azt mondtuk, egy szakember biztosan tudja, miről beszél, és azt mondtuk: RENDBEN.
Aztán valaki azt mondta, hogy a tanárok és az osztályfőnök jobb, ha nem fegyelmezik a gyermekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És az iskola vezetői azt mondták, hogy a tanárok inkább meg se érintsék a diákokat, nehogy ezzel rossz reklámot csináljunk az iskolának, és semmiképpen sem akarjuk, hogy bepereljenek bennünket.
- És mi azt mondtuk: RENDBEN.
Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végezhessenek, ha akarnak, és nem kell, hogy ezt elmondják szüleiknek.
- És azt mondtuk: RENDBEN.
Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek  beszámoljanak.
- És azt mondtuk: RENDBEN.
Aztán valaki, az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt mondta, hogy nem számít, hogy mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem számít, mit tesz valaki (beleértve az elnököt is) a magánéletben, amíg van munkánk és a gazdaság jól működik.
Aztán valaki egyre tovább lépett ebben a csodálatban, és meztelen gyermekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az Interneten.
- És mi azt mondtuk: RENDBEN - a szabad szólás joga ezt lehetővé teszi számukra.
És aztán a szórakoztatóipar azt mondta, csináljunk tv- műsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, az erkölcstelenséget és a tiltott szexet reklámozzák. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, a kábítószer-fogyasztásra, a gyilkosságra, az öngyilkosságra és a különböző sátáni témákat dolgozzák fel. És
mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy, csak hadd menjenek.
Most pedig feltesszük magunknak a kérdést:
- Miért nincs a gyermekeinknek lelkiismerete?
- Miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között? és
- Miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat?
Talán, ha elég hosszan és keményen gondolkodunk rajta, ki tudjuk találni.
Azt hiszem, elég sok köze van mindennek ahhoz a mondáshoz:
hogy amit vet az ember, azt aratja.

*****